2008/08/11

GYERMEKKÓRUS A CENTENÁRIUMON

Gyülekezeteinkben – hála az Úrnak – sok a gyermek. Nem mindig sikerült a múltban, hogy a közgyűléseink alatt velük is foglalkozzunk. A Centenárium e téren is sikeres volt, hiszen két testvér: Novák Eszter és Kulcsár Szilvia rendszeresen foglalkozott velük. A képen 30 gyereket számolok, vagyis legalább ennyivel törődtek, tanították őket. Többek között szépen megtanultak néhány éneket (ezeket Eszter már előre elküldte a gyülekezeteknek) és vasárnap délelőtt el is énekelték azokat.
Azt is jelentette a gyerekekkel való szervezett foglalkozás, hogy a szülők ott tudtak lenni a közgyűlésen és az istentiszteleteken.
Köszönjük Szilvia és Eszter ezt a szép szolgálatot. Ha írtok valamit róla, az Evangéliumi Hírnökben is megjelentetjük.

2008/08/05

"OLDTIMERS" A NŐI ESTÉN


A pénteki női est egyik különlegessége volt annak az alkalmi kórusnak a szolgálata, amit a program füzet így jelzett: „Esther Plyler & Oldtimers”. Esther (Petre Gábor lelkipásztor egyik leánya) zongora kíséretével énekeltük a Szabadítómról zeng énekem kezdetű négyszólamú darabot (KÉ 248). Az énekesek: Drescher Friderika, Ethel Petre Kish, Mrs. Veda Alexander, Drescher Lajos, Helen Kautz, Vadász János, Mátrainé Fülöp Irma és Herjeczki Géza. (Hogy kerültem én oda, sokak derültségére? Etelka vett rá, mondván, hogy édesapámat képviselve segítsek a férfiaknak.)
Érdemes lenne újra meghallgatni (ha meglesz a Centenáriumi DVD, azt is megtehetjük) pl. Lajos bácsi mostanában már ritkán hallható kiváló tenórja miatt is.
Esther Plyler testvérnő az ének után Peruban folytatott misszionáriusi munkájáról tartott beszámolót.
Az Oldtimers-ek átlagéletkora meghaladta a 80-at. Hálásak vagyunk az Úrnak értük, s itt is azt kérjük, hogy tartsa meg még őket sokáig szövetségünk és gyülekezeteink körében.

2008/08/01

NŐK KÓRUSA A CENTENÁRIUMON


A péntek esti istentiszteleten az egyik első, sokakat megmozgató szolgálat
(legalább húsz, több gyülekezetből érkezett énekest látok a képen)
a nőtestvérek alkalmi kórusának éneklése volt. Novák Györgyi alhambrai karmester testvér vezetésével két éneket énekeltek: Áldott légy! és Oly mérhetetlen. Persze nem kapásból, hanem szépen előkészülve rá – Novák testvérnő hetekkel előbb elküldte a gyülekezetek nőtestvéreinek az énekek kottáját, akik fel is készültek az énekekkel. Köszönjük a szép szolgálatot! Ha megkapom valakitől, legalább az egyik ének szövegét, ide másolom.

Followers