NAGYHÉT (4) - HÚSVÉT

MA IS
(Lukács 24:1-12)


Elhengerítve lehet bár a kõ,
üres lehet a sír,
szólhatnak angyalok,
zenghet a prédikáció ─
üres fecsegésnek tûnik az,
legföljebb csodálkozásra késztet.

Hitet a Vele való
személyes találkozás ébreszt!

(1982)


FÖLTÁMADOTT!

Micsoda nehézfejû
tanítványaid vagyunk
Uram!

Bambán bámulunk
az üres sírba.

Kétségbeesetten kotorászunk
dolgaink között:
"itt kell lennie!"

Téged nem háborít föl
konok hitetlenségünk.
Mellénk állsz.
Megkérded kit keresünk?

Újra megteszed
a lehetetlent:

korlátok közé szorult
tekintetünk kötelékeit
megoldod
föltámadott arcod
ragyogásával.

(1973)

KÖZTÜNK JÁR
(gyermekeknek)

Jézus él!
Jézus él!
Hirdessük mindenfelé!
Él és szeret bennünket,
gyermeket és felnõttet.
Föltámadva köztünk jár,
engedelmes szívre vár.
Hirdessük mindenfelé:
Jézus él,
Jézus él,
él és szeret bennünket,
gyermeket és felnõttet!

(1976)


ÜRES SZÍV

nincs itt
mondták az angyalok
a sír üres

itt sincs
dobogja meglepett
szégyenkezõ szívünk
itt sincs
bár itt lehetne

jöjj Föltámadott
szívünket újra töltse be lényed
értelmetlen Nélküled az élet

Herjeczki Géza (1980)


HÚSVÉTI KIÁLTVÁNY

1.
Keresztnél kezeket tördelő meaculpázók!
Sírra kövér könnyeket ejtők!
Vasárnapra mindezt elfelejtők!
Keresztyének!
Krisztus köztünk él!
Föltámadt, mert meghalt!

Ti nagyon jól tudjátok, hogy értünk
és helyettünk
és miattunk.

És nem csak meghalt -
föl is támadott,
hogy mi is meghalhassunk,
és föl is támadhassunk!

2.
Nyögéstől és recsegéstől hangos a föld:
mindegyikünk saját krisztus-keresztjére mászik.
Tenyereink a szögek köré vörösödnek,
fejünk tövis-koszorúba mélyed,
szenvedő ráncok nőnek arcunkra,
sebeinkből kiszédülő vércsöppek nyöszörögnek.

Kétezer éves agónia.
Kinlódás vég nélkül.
Föltámadni akarók nem tudunk meghalni:
minden lélegzetünk,
minden gondolatunk
énünket élesztgeti.


3.
Kínlódók kara!
Kiáltsunk egyszerre föl!
Nyöszörgésünk hangoljuk össze:
Kevés ez a 4 seb Urunk a föltámadáshoz!
Hatalmas énünk képtelen kicsöpögni belőlünk!
Örök péntektől szabadíts meg!
Döfd belénk dárdád,
hogy az átszakított bordák közt
kiessen belőlünk a szenvedés!

Kiabáljunk:
dárdát énünkbe!
utolsó sóhajt!
szabadulást a keresztről!
föltámadást!
húsvét-vasárnapot!

1968